Shane Tusup újra edzené Hosszú Katinkát
„A magyar sportnak szüksége van olyan ikonokra, mint ő” – mondta az edző Hosszú Katinkáról.
„A magyar sportnak szüksége van olyan ikonokra, mint ő” – mondta az edző Hosszú Katinkáról.
A háromszoros olimpiai bajnok volt férje és edzője, Shane Tusup már annyi vállalkozást visz, hogy felsorolni is nehéz.
Az étterem Törökbálint elit környékén, a Tükörhegyi Bevásárlóközpont felső szintjén kap helyet.
A párhoz közel álló informátor szerint „visszatért Tusup régi, üvöltözős énje”.
A szakítás okáról egyikük sem szeretne nyilatkozni.
Hosszú Katinkára éppen tíz éve aggatta rá világszerte ismert becenevét a kínai sajtó, utalva keménységére és hatalmas munkabírására, ő azonban egy ideje már egyre kevésbé tud és akar azonosulni azzal a szereppel, amit „Iron Lady-egónak” nevez. Azzal, amellyel elnyomta a saját személyiségét, hogy minél sikeresebb legyen. Ez egyértelműen világossá válik a róla szóló, Katinka című portréfilmből, amelyet csütörtöktől vetítenek majd a mozik, az úszó számára kellemetlen dolgokról azonban nem igazán esik szó benne.
Az úszóedző a Puskás, a musicalben kapott egy nyúlfarknyi szerepet.
Shane Tusup Polymorph Industries nevű cége reklámmal és sporttal foglalkozik.
A focistának „komoly céljai vannak”, jelenleg az MTK-val edz, csapata azonban nincsen.
Az edző és szakember szerint az olimpia elhalasztása volt a lehető legjobb döntés. Azt is elárulta: Babos Tímeával szívesen dolgozna együtt.
Úgy tűnik, hogy az Iron Corporation valóban szerződés nélkül használta a vizes komplexumot, a hatóság szerint azonban nem történt bűncselekmény.
Szövetségi „gyorssegélynek” köszönhetően átmenetileg Budapesten edzhetnek az olimpiára készülő egri úszók.
Megint összecsaptak a jelmezes énekesek.
Hosszú Katinka életéről karácsonykor jelenik meg a dokumentumfilm.
A háromszoros olimpia bajnok nyerte a magyarok csatáját Sencsenben.
Petrov Árpád az úszót méltatta közleményében.
Eger új polgármestere járt közben az uszodát kereső csapatnak.
Hat focistával dolgozik külön program szerint a Hosszú Katinkával korábban komoly sikereket elérő úszóedző.
Cusinato és Földházi után Bujdosó Zsombor is elköszönt az amerikai edzőtől.